2010. január 8., péntek

Diákmunka és munkavállalás diákoknak...

A diákmunka ma már minden egyetemista, főiskolás illetve középiskolás tanuló alapfogalma. A diákmunka nem csak pénzszerzési forrást biztosít számunkra, de egyben tapasztalatokat is ad és felkészít minket majd a későbbi világban való boldogulásra. Az egyik legnagyobb diákmunka cég a jól ismert fürgediák. Szinte minden nagyobb városban van diákmunkával kapcsolatos telephelyei a cégnek. Sokan éreztük már úgy, hogy itt a nyár és végre el lehet dobni a tankönyveket és diákmunka után nézhetünk. A diákmunka hallatán nem horribilis pénzösszegekre kell gondolnunk, hiszen nem fizetnek túl sokat a diákmunka állásokért, de azonban eleget ahhoz, hogy a következő tanévre jelentősebb mennyiségű sebpénzt gyűjtsünk össze, vagy egy nyaralási kasszába szálljunk be és segítsünk kicsit.

Én jó magam már sok diákmunka után néztem, de a legjobbaknak mindig is a számítógép előtt végezhető diákmunkákat tartottam. Ennek oka, hogy nem fáradunk el benne annyira, mint egy szórólapozásban vagy szalagmunka mellett. Persze ez tőletek függ, hogy ki milyen diákmunka után érdeklődik, hiszen nem vagyunk egyformák. Egy biztos a diákmunka után érdeklődők száma egyre jobban növekszik. Vannak különféle erre specializálódott központok tehát, melyekben megtalálhatók a legfrissebb diákmunka lehetőségek és ajánlatok. Ezek mellet számos weboldalt is foglalkoztat a diákmunka és rengeteg fórumon és olvashatsz személyes tapasztalatokról illetve diákmunka hirdetésekről is egyaránt. Sokan ma már olyan diákmunka után keresnek, itt elsősorban az egyetemistákra gondolok akik a későbbiekben kamatoztatni tudják majd a megszerzett diplomájukat a diákmunka alatt szerzett tapasztalataik alapján. Természetesen senki nem kaphat meg csak úgy akármilyen diákmunkát.

A diákmunka megszerzésének első fontos lépése az önéletrajz, valamint a személyes vagy interneten keresztül történő regisztrálás egy diákmunka körével foglalkozó céggel. Sajnos számos weboldalon kecsegtető diákmunka lehetőségeket villogtatnak reklámokkal, de ezeknek a fele sem igaz általában. Ezt a legtöbb egyetemista és talpra esett ember, diák ki is szúrja és inkább a maga kezébe veszi az irányítást. Én is ez mellet állok személyesen. Ha kell egy számunkra megfelelő diákmunka akkor ne bízzunk sokszor csak a reklámokban, hanem nézzünk magunk utána és kérdezzünk meg másokat is, hogy nekik mik a személyes tapasztalataik. Régebben, ha a nyári diákmunka szót hallottuk egyből a fűnyírás, vagy kutyasétáltatás jutott volna eszünkbe, de ennek a mai sokkal egyszerűbb módja az otthonról vállalt diákmunka. Jól jövedelmezők az internetes diákmunkák, de sajnos állandó internetes jelenlétet kívánnak, de kitartással szép summákat lehet velük keresni.


A hármas szabály szerint mindig a következőket nézzük és állapítsuk meg mielőtt egy diákmunka mellett döntenénk. Számunkra jövedelmező e a diákmunka amit elvállaltunk? Van rá elég időnk, hogy folyamatosan végezzük? Szeretjük csinálni az adott diákmunkát vagy csak puszta kényszer? Ha háromból kettő jó érvet találunk ezek közül akkor már nyugodtan beleugorhatunk a lecsóba és hozhatunk egy kis pénzt magunknak a konyhára a diákmunka segítségével.